Az epilepszia a leggyakoribb idegrendszeri megbetegedés, melynek lényege az agy különböző területein illetve rendszereiben keletkező fokozott izgalmi állapot, amely egyes idegsejt csoportokat túlműködésre késztet.

Ennek a túlműködésnek a következménye, hogy bizonyos időnként, amikor ez a túlműködés hirtelen kritikus mértéket ölt ún. rohamok keletkeznek. A rohamok nagyon különböző megnyilvánulási formákban jelentkezhetnek, attól függően, hogy az agy milyen területén keletkeznek, milyen agyi működést érintenek, mennyire terjednek ki és milyen más agyterületekre. A rohamok, amelyek tehát nagyfokú izgalmi működésből állnak rendszerint átmeneti (pár másodperctől több tíz perces időtartamig) helyi kimerülést hagynak maguk után, ami többnyire negatív (kiesési) tüneteket eredményezhet.

Az epilepszia két nagy csoportra osztható:

Tüneti epilepszia: ebben a csoportban az epilepszia valamilyen helyi agyi szerkezeti eltérés környezetében alakul ki. Ez lehet agykérgi fejlődési zavar, agydaganat, sérülés, gyulladásos góc, vérellátási zavar, vagy bevérzett terület stb. Ezt a csoportot tüneti epilepsziának nevezzük. Az epilepsziás rohamok ebben a csoportban csak bizonyos, (akár több évi) késedelmi (érési) idő után jelentkeznek.

Idiopátiás epilepszia: a másik csoportban nem találunk ilyen előzetes agyszerkezeti eltérést és az epilepsziás roham készséget egy vagy több génben bekövetkezett változások (mutációk) hozzák létre. Ezek egy része más betegség tüneteket is létrehoz és ilyenkor az epilepszia (visszatérő rohamok) csak része a tünetegyüttesnek. Másrészüknél viszont csak a visszatérő rohamokra való készség áll fenn. Ezt a csoportot idiopátiás epilepsziának nevezzük.

Az epilepsziák a betegség okai, az agyban bevont működési hálózat nagysága és elhelyezkedése, valamint aszerint, hogy milyen életkorban keletkeznek és mennyire voltak már jelen az agy kritikus fejlődési szakaszaiban, tipikus tünetegyüttállásokban, „szindrómákban” határozható meg.

Az epilepsziák egy része együtt jár egyéb agyi működészavarral is

Az ún. halánték lebenyi epilepsziák gyakran járnak emlékezés zavarral, a korai kezdetű súlyos gyermekkori epilepsziák egy része a szellemi tevékenység kialakulásában is zavart okozhat. Általában az epilepsziában, különösen a halánték lebenyi epilepsziában a depresszió is gyakoribb.

A pszichés zavarok egy részét a környezet nem kellő felvilágosultsága miatt kialakuló társadalmi hátrányok okozzák. A korlátozásoknak ugyanis valójában csak a kezeléssel nem rohammentesíthető betegekre kellene vonatkozniuk. Azonban, mivel ma még az emberek jelentős része nem tud különbséget tenni a kezeléssel tünetmentessé váló és a tünetekkel rendelkező betegek között, valamint a tünetmentes állapot kialakítása is sokszor eltart egy ideig, a szociális hátrányok szélesebb hatósugarúak.

Az epilepszia gyermekekben mintegy 1%-os, felnőttekben 0.5 %-os gyakorisággal fordul el. A gyermekkori epilepsziák mintegy fele felnőtt korra megszűnik. Leggyakoribb csecsemőkben és idős emberekben.

Vizsgálati módszerek:

Az epilepsziás működészavart legjobban EEG vizsgálattal (az agyi elektromos tevékenység vizsgálata), a hátterében keresendő agyi szerkezeti eltérést agy mágneses rezonancia (MRI) vizsgálattal lehet felismerni. Erre a két vizsgálatra epilepszia gyanú esetén feltétlenül szükség van.

Gyógyszeres kezelés:

A betegek jelentős része hosszú évekig, kisebb részük egész életen át tartó gyógyszerelést igényel. Mintegy 15 epilepszia ellenes gyógyszerrel rendelkezünk jelenleg. Ezekkel a betegek kétharmadát rohammentessé lehet tenni, azonban ez állandó gyógyszerelést és orvosi gondozást igényel.

A betegek mintegy 60%-a már az első jól megválasztott gyógyszerrel tünetmentessé tehető. Tehát joggal mondhatjuk, hogy ma már az epilepszia kezelhető betegség.