Halász Péter

Bemutatkozás

Hitvallás

Prof. Halász Péter

Elkötelezett ember vagyok, és mélyen hiszek abban, hogy az élet értelme igaz (vagy igaznak vélt) lelkesítő ügyek szolgálata. Csak akkor valósíthatjuk meg magunkat, ha küldetést teljesítünk („Az én vezérem bensőmből vezérel”, ahogy József Attila látomásos verssorában olvassuk). Ideggyógyászként már korán megragadott az epilepszia, ez a még akkor rejtélyes betegség. Életem során végig követhettem, ahogy fokozatosan feltárulnak a titkai, amelyek oly szoros kapcsolatban vannak az agyműködés mind jobb megismerésével. Az epilepszia ablakot nyitott számomra (és az idegtudományok számára is) az agyra, amelynek vizsgálata, kutatása betegségeinek gyógyítása soha el nem múló érdeklődésem tárgyává vált Mindig megújuló örömömet lelem abban, hogy a munkánk egyszerre igényli a detektív vagy régész munkájának feltáró logikáját és talán nem profán ha így jellemzem – a papi elhivatottságot. Gyermekkoromban két hivatás vonzott: hol festőművész, hol filmrendező akartam lenni A mindkettőben közös vizualitás jó hasznomra volt mind korábban a neuropathológiai ismeretszerzésben, mind később az agyi elektromos tevékenység (EEG) vizsgálatában.

Gyermekkoromra a háború és a faji megkülönböztetés nyomta rá bélyegét és ez alakította ki bennem az elnyomottak és másságuk miatt kirekesztett emberek iránti együttérzést Az az igény, hogy tegyek sorsuk javítása érdekében, szintén szerepet játszhatott az epilepsziával kapcsolatos érdeklődésem kialakulásában.

Életpálya

1953-ban jelentkeztem az orvostudományi egyetemre Budapesten, azonban mivel apám egy kis vegyészeti gyár könyvelője volt, nem kerültem a támogatott „munkás” vagy „paraszt” kategóriába, hanem nem kívánatos „egyéb”-ként elutasítottak. Nem hagytam magam, jelentkeztem Szegedre (ahol hasonló okokból) szintén elutasítottak. Végül mindenféle kapcsolatokat megmozgatva pótfelvételivel Debrecenbe felvettek az orvosira. Így alakult, hogy 15 évig éltem a „civis-város”-ban ahol 1959-ben „summa cum laude” végeztem. Debreceni Nagytemplom Már 1956-tól kezdve bejártam az Idegklinikára és idegrendszeri témákon dolgoztam az Élettani Intézetben. 1959-ben teljesülhetett az álmom: meghívtak a legendás, korábban Sántha Kálmán által kialakított és újonnan tanítványa Juhász Pál professzor által vezetett Idegklinikára. Ettől kezdve szinte éjjel nappal a Klinikán éltem és szívtam magamba a nagybetűs IDEGGYÓGYÁSZATOT. Üdvözült időszak volt. Mindenbe belekóstolhattam: áttekintést nyerhettem a szakma egészéről: dolgoztam az osztályon és az ambulancián, később a pszichiátriai és neurózis osztályokon, valamint a Hullay József által vezetett idegsebészeten is. Tőle tanulta meg látni az agyban. Közben Kajtor Ferenctől megtanultam az electroencephalográphiát és bekapcsolódtam az induló epilepszia sebészetbe, kezdtem behatolni az epilepszia világába.

Neurológiai és Pszichiátriai Klinika, Balassa utca A debreceni korszak 1959-től 1968-ig tartott. Mesteremet Juhász professzort Budapestre hívták a Neurológiai Klinika igazgatói székébe és én mentem vele, hogy folytassuk az egyre jobban kibontakozó epilepszia műhelyt, amelynek vezetését rám ruházta. Budapest számos új lehetőséget nyújtott, jobban ráláthattam a nemzetközi szakmai életre, és a politika által szűkre szabott kereteken belül kezdtem külföldi kongresszusokon részt venni, kapcsolatokat találni, tanulmány utakat tenni.

A klinikai korszak 8 évig tartott. Juhász professzor ekkor pályát módosított és a megüresedett Pszichiátriai Klinikát választotta én pedig ajánlatot kaptam Tariska István professzortól az Országos Ideg-Elmegyógyászati Intézet igazgatójától aki akkor az Orvostovábbképző Egyetem Neurológus professzora is volt, hogy ott alakítsak ki epilepszia részleget.

OPNI Evvel indult pályafutásom harmadik korszaka, az OPNI-korszak amely 1976-tól 2006-ig tartott. Ebben a korszakban országos hatókörű komprehenzív epilepszia központot alakítottunk ki az OPNI keretében, melyben osztályos és járóbeteg ellátás valamint műtét előtti kivizsgálást szolgáló video-EEG monitorozó egység és egy rehabilitációs részleg (Valentin Ház) működött. Az OPNI megszűnésével a centrum megcsonkult, egy része az OITI-ba került, tevékenysége beszűkült. A pszicho-szociális tevékenység és a rehabilitációs ház megszűnt. Most azon igyekszünk, hogy az amputált lábunk helyett egy újat növesszünk.

2007-től kezdve epilepszia magánpraxist folytatok az általam alapított EPI-HELP BT keretében és részt veszek az epilepszia műtéti programban. 2008-tól szakértőként szerződéses részállású munkaviszonyban állok a Roska Tamás professzor által vezetett Pázmány Péter Katolikus Egyetem Informatikai Technológia Karával. A korábban alapított Budapest Bethel Egészség Alapítvány kuratóriumának elnökeként igyekszem szolgálni az epilepsziával élők szociális hátrányainak csökkentését és az epilepszia rehabilitáció ügyét.

Az életpálya maga csak kerete mindannak amivel foglalkozunk. Most megkísérlem, hogy számot adjak pár olyan tevékenységemről, amit lényegesnek tartok a magam és talán mások számára is.